A PR művészet

Az utóbbi egy-két hétben egyre többen bírálták az Apple szinkronizáló szolgáltatását, ami hajlamos többek között nyomtalanul elveszteni a felhasználók leveleit. A jellegéből fakadóan ráadásul mindenhonnan, laptopról, iPhone-ról eltünteti őket. Majdnem akkora blamázs, mint a UPC számlaügye volt. A vállalati reakció viszont egész máshogy alakult.

Steve Jobs, az Apple feje egy „kiszivárogtatott” levélben elismerte, hogy hibáztak, és a MobileMe meg sem közelíti az Apple saját elvárásait. Jobs szerint nem kellett volna az iPhone 3G-vel és az App Store-ral egyidőben elindítani. Pontosabban, idézve a levelet: „hiba volt” (”It was a mistake”).
A UPC-vel ellentétben (aki csak egyetlen példa a sok közül) az Apple nem próbálja  a felhasználók éretlenségére fogni a malőrt, nem eufemizál, nem „a bevezetésére még nem érett meg a helyzet”-ezik, hanem: hibázik. Nincs mellébeszélés, a szó egyik értelmében sem. A hétköznapi, közvetlen, lényegretörő levél valószínűleg le fogja törni a feldühített felhasználók és fizetett elégedetlenek, a kritikusok szarvait, nemcsak az egyszerűsége miatt, hanem azért is, mert ezzel egyidejűleg azonosul is velük. Ha a felhasználó szerint hiba, akkor szerintünk is. Márpedig ennél többet nehéz ilyen esetben elérni.
Természetesen én se gondolom, hogy teljesen egyenes beszédről van szó. Könnyen lehet, hogy megtervezett, átgondolt akció a levél. Csakhogy ettől még igaz marad. A MobileMe tényleg túl korán került ki a közönség elé. Ebben a kettősségben van a PR vagy a reklám ereje (és szépsége): lehet úgy is nagyot mondani, hogy igaz marad. Körülbelül úgy, ahogy egy filmben vagy egy regényben.